11. fejezet

Sziasztok! :))
Sok hozzáfűzni valóm nem is lenne, maximum annyi... kommentálni ééér!! :DD
Bár nem lett eseménydús ez a rész, attól független remélem tetszeni fog Nektek!
Puszii <3

Lassan eltelik egy hónap, és az életem valami meseszerűségre kezd hasonlítani. Egyre jobban. Szinte már ironikus.
Mi is történt eddig? Aznap, mikor Adam felhívott, tényleg átjött, ahogy mondta és mindent megbeszéltünk. Kibékültünk és a kapcsolatunk azóta szárnyal, barátaim legnagyobb „örömére”. Sokkal  jobban oda figyel rám, és úgy bánik velem, akárcsak egy hercegnővel. Talán erre vártam egészen eddig, bíztam benne, hogy a felszínes srác alatt, egy ilyen érzékeny, valódi belsővel is rendelkezik. Persze én fülig szerelmes vagyok belé, így nem kellett sokat könyörögnie a megbocsájtásért, de tett is eleget érte azóta, hogy bebizonyítsa, őszintén szeret.
Zac… na igen. Imádom. Persze nem mint pasit, hanem, mint  barátot. Hogy lehettem én ekkora mázlista, hogy egy ilyen barátot fogtam ki? Mindent meg tudok beszélni vele. Tényleg olyan, mintha az élettől kaptam volna egy bátyót.
Linda sikeresen átment a matek vizsgáján (amiben mi teljesen biztosak voltunk), és hatalmas bulit csaptunk. Bár néha még jeleneteket rendez, hogy mennyivel jobb lenne ha Zaccel járnék és idézem: nem azzal az őstulokkal… de általában Codyval leállítjuk, így szerencsére még nem sikerült komolyabban összeveszni ezen, pedig már sokszor közel voltunk hozzá.
- Kicsim, akkor mi elmentünk. – kopogott be anyu a szobám ajtaján.
- Rendben. – ugrottam a nyakukba, hisz most egy hétig nem fogom látni őket. Üzleti útra kell menniük New York -ba… nem mintha annyira rossz lenne ott majd nekik. Viszont megérdemlik, ha már tényleg ennyit dolgoznak és ennyi mindent kapok tőlük. És itt nem, nem csak az anyagiakra gondolok, hanem a sok szeretetre és gondoskodásra, amit adnak.– Vigyázzatok magatokra, jó? – öleltem meg egyesével, jó szorosan őket.
- Te meg még jobban. És mire haza érünk, a házat ugyan ilyen állapotban szeretném látni! – nézett rám anyu szigorúan. – sajnos túl jól ismer, de most kivételesen nem terveztem, hogy bulit csapok. Ezen a héten a pihenésnek fogom szentelni az időmet.
- Ez csak természetes anyu. – mosolyogtam rá biztatóan.  – Ha odaértek, hívjatok. – adtam búcsúzásképp mindkettőjüknek még egy-egy puszit.
- Első dolgunk lesz. – nevetett fel apu. – Szia csillagom.
Egy darabig még néztem a távolodó autót, majd mikor az teljesen eltűnt a szemem elől, összeszedtem magam és bementem a házba. 1 hétig egyedül vigyázok a házra. Szabadsáááág. A gondolattól hatalmas mosoly húzódott arcomra és egy hatalmasat sikítottam örömömben. De aztán jött a felismerés… mit is csináljak? Iskola van délelőtt, így akkor semmi értelme a „szabadságomnak”.  Délutánonként tanulás és Lin, no meg a többiek. Ebből nem is lesz pihenés. Maximum megkérem Adamet, hogy aludjon nálam. Közbe meg áthívom Zacet, meg Louis-t. Na igen, a kisöccse egy tündér. Annyira aranyos kis srác, egyszerűen megzabálom. Mikor éppen náluk vagyunk, vagy találkozunk, szegény kis srácot annyira megölelgetem, hogy alig kap levegőt is. De imádja, szóval nem aggódom.
Ettől függetlenül, ma állatkertbe visszük Zacc-el.  Még a tavaszias idő is  a kezünkre játszik. Szóóóval, van egy órám, hogy elkészüljek.

Egy kis közérdekű!

Sziasztok!
Hatalmas köszönettel tartozom Fruzsi:)-nak az új fejlécért! Pontosabban fejlécekért, ugyanis a másik (http://youcansendmeunder.blogspot.hu) blogomra is csinált egyet! Egyenesen oda vagyok értük! :))
Remélem nem csak az én tetszésemet, hanem a tiéteket is egyaránt elnyerte/elnyerték! :)
További szép napot Mindenkinek! :)))
Pussz

10. fejezet

Sziasztok! Íme, egy újabb rész, remélem tetszeni fog Nektek! :)
Puszii


’- Szia. – köszöntem szinte erőtlenül.
- Szia. Öhm… hogy vagy? – tette fel a nem várt kérdést, amitől teljesen begurultam. Mégis hogy lehetek?!
- Hogy vagyok? Tényleg érdekel? – pattantam ki az ágyból és mint egy őrült, fel-alá mászkáltam a szobában. – Miért nem kérdezed meg Cindeyt hogy hogy van? Ááá, csak nem elmesélte már délután, miközben én a kapcsolatunkért izgultam?! – meggondolatlanul vágtam hozzá a szavakat, de most jól esett. Le kellet vezetnem a feszültséget. – Tudod Adam, néha komolyan elgondolkozom azon, miért is vagyok veled… talán, talán jobb lenne, ha nem lenne mi, hanem csak te és én.
- Tessék? Szakítani akarsz? – kérdezte döbbenten, amit nem értettem. Nem én találkozgatok titokban egy ribanccal. Ha ő megteheti, én is, hogy egy barátommal találkozzak nélküle. Ez így fair. Innentől kezdve mások a játékszabályok.
- Nem tudom, szerintem az lenne a legjobb… - mondtam ki egy kisebb szünet után, majd Zacre néztem, aki épp azt suttogta, hogy ne siessem el, gondoljam végig. Hálás voltam neki, hogy segíteni akart, de egy ember nem elegendő egy kapcsolathoz. Ha a feltételeket nem fogadja el, nem lesz többet miről beszélni.
- Viccelsz velem Bella? Szeretlek, és Cindeyre akkor sem másznék rá, ha felkínálná magát nekem.
- De ezt teszi most is. – fújtattam dühösen.
- Ha le akartam volna, már rég lefeküdtem volna vele, ne nevettess. Szeretlek.
- Tudod, ennek a szónak nagy jelentősége van. – suttogtam könnyeimet vissza tartva. Ezzel a szóval a legtöbb ember csak dobálózik, de számomra igen is fontos, és nagy jelentőséget képvisel.
- Nem hiszed, hogy igaz? – kérdezte, amire nem válaszoltam. Saját magam sem tudtam eldönteni. Cindeyvel tölti a délutánját, csak azért, mert féltékeny Zacre. Ráadásul, ha már a barátnője vagyok, elvárom, hogy szeretgessen, és szépeket mondjon, és néha azt válassza, amit én szeretnék. Meg kell tanulni, hogy nem mindig az van, amit ő szeretne. Legalábbis én így nem bírok létezni egy kapcsolatban. Nem megy. Eddig bírtam. – Rendben, negyed óra múlva ott vagyok és megbeszéljük.’ – majd se puszi, se pá, letette. A döbbentségtől megszólalni sem tudtam.
- Mi történt? Baj van? – kérdezte Zac, kirángatva a gondolataim közül.
- Negyed óra múlva ide jön. – bámultam még mindig magam elé. Nem tudtam, most örüljek, vagy épp sírjak…

9. fejezet

Kedveskéim! Íme itt az új rész! :) Remélem elnyeri tetszéseteket!!
Pusziiii

- Megnyugodtál egy kicsit? – kérdezte Zac, miután visszaértem a szobámba. Kicsit sikerült felfrissülnöm, tényleg jót tett a hideg zuhany, ahogyan azt javasolta.
- Azt hiszem igen. – dőltem le mellé az ágyra és bámultam a plafont. Még szerencse, hogy ekkora francia ágyam van… - És tényleg ne haragudj, hogy…
- Ne kezd megint! – nézett rám komolyan, csillogó szemekkel. Már vagy százszor elmondtam neki, hogy mennyire sajnálom, amiért itt maradt velem, és végig kellet hallgatnia a hisztimet. Attól függetlenül, hogy nem látszott rajta a nagy szenvedés. – Egyáltalán nem vagy teher a számomra Bella… tudod… a nővéremre hasonlítasz. – mondta halkan.
- Nem is tudtam, hogy van nővéred. – fordítottam felé óvatosan a fejem. Hogy lehet az, hogy még sosem mesélt róla?
- 3 éve… meghalt. – nyögte ki egy kisebb szünet után. A meglepetéstől megszólalni sem tudtam. Ez borzasztó! Szóval ezért nem említette.
- Ó, jesszus! Részvétem. – öleltem meg gondolkodás nélkül. Ehhez képest az én problémám el is tűnt. Én felfogni sem tudom, mennyire fájdalmas és szomorú dolog ez. Kiskorodtól fogva együtt élsz valakivel, aki egyszer csak elmegy. És soha többet nem látod viszont. A gondolat is borzalmas, nemhogy átélni! Sajnálom, rettenetesen! Amilyen rendes srác ez a Zac, biztos, hogy nem ezt érdemelte. Ahogyan a családja sem! S bár nem ismerem őket, biztosan állíthatom!
Egy darabig csak egymást öleltük, mintha csak attól féltünk volna, ha most elengedjük egymást, velünk is történni fog valami, vagy a családtagjainkkal, amitől rettegünk. És mint a legtöbb meghitt pillanatot, ezt is a telefonom zavarta meg.
- Ne haragudj… biztos csak Lin az, majd vissza hívom. – néztem rá bocsánatkérően.
- Ne butáskodj, vedd csak fel. – erőltetett egy mosolyt az arcára, és mivel ő közelebb volt az éjjeli szekrényhez kezembe nyomta  a telefonomat.
- Rendben, köszi. – viszont amint megláttam a képernyőn villogó nevet, görcsbe szorult a gyomrom. – Nem akarok beszélni vele. – nyomtam az orra alá a készüléket.
- Pedig valamikor beszélned kell vele, szóval hajrá. – és mikor még akkor is látta, hogy vonakodom, hozzá tette – Itt vagyok, nyugalom. – szavai tényleg hatottak rám. Vettem egy mély levegőt és megnyomtam a hívás fogadása gombot.
’- Szia. – köszöntem szinte erőtlenül.

8. fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, nagyon rég hoztam részt, de talán ez abból is következik, hogy nincsenek aktív olvasóim és egyetlen kommentárt sem kaptam. Szeretném ha ez a jövőben nem így lenne, és ígérem, amilyen gyakran csak tudok, hozok részt! :)
Tehát a Réééész!! :)
Jó olvasást Kedveskéim!

  Puszii

- Rendben. Akkor inkább csak kívánom, hogy rendeződjenek a dolgaitok. – eresztett meg egy kisebb mosolyt, amit én is viszonoztam.
- Öhm.. és milyen volt az ismerkedős délután? – kérdeztem témát terelve.
- Jó. Nagyon. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó fejek a haverjaid. – bátortalanul ugyan, de rám mosolygott. Valószínűleg még mindig az Adam témán rágódott.
- Megmondtam. – boldog vagyok, hogy akiket a barátaimnak hívok, tényleg azok is. Ezek nem érdekbarátságok, hanem mi tényleg szeretjük egymást, akár a testvéreket, és mindig ott vagyunk egymásnak. Rengeteg szép emlékünk van együtt, és volt pár nehéz időszakunk is, de végigcsináltuk. Fogtuk egymás kezét, és segítettünk a másiknak. Köszönettel tartozom annak, aki elrendelte, hogy mi egymással kell, hogy leéljük mindennapjainkat.
- Azért ne mondd el nekik, de téged jobban bírlak. – kacsintott rám vigyorogva, amit nem nagyon tudtam hova tenni. – Képzeld, Cody leöntött egy csajt a délután.
- Igen? – nevettem fel, elképzelve a jelenetet. – Hú, akkor tényleg el kellet volna mennem.
- Ne is mondd. A csaj teljesen ki volt akadva. Azt hittem azon nyomban sárkánnyá változik és egyben lenyeli a srácot. – arcát látván még nagyobb röhögésben törtem ki.  Cody sosem a visszafogott stílusáról volt szó, ha belemásztak a lelkébe, szóval ha a csaj beszólt neki, amit feltételezek, biztosan vissza szólt neki. És én pont ezt nem láttam? Ajj..– Na még nincs vége a sztorinak. – hallgattatott el, én pedig kíváncsian vártam a folytatást. – Úgy egy perc ordibálás után Linda felállt és pofon vágta a csajt. – köpni nyelni nem tudtam. Sőt most még azt sem tudtam, sírjak vagy nevessek. – Aztán nagy nehezen befogta a csaj, de miután magához tért Cindey… vagy, hogy is hívják… - a név hallatán elhallgattam. Nevetni támadt kedvem. Lin felpofozta Cindeyt?? Most már tényleg el kellet volna mennem!– újból rá kezdett. De a pasid is valahonnan megjelent és elhallgattatta a csajt, majd elmentek. – tessék?? –  De hallanod kellet volna, ahogy előadja, hogy a ki tudja milyen drága felsőm teljesen tönkre ment. Most mit csináljak? Egyedi darab volt?! – próbálta utánozni a hangját, de most valahogy nem voltam vicces kedvemben. Adam egyszerűen egy fafejű idióta. – Uuu a francba… - talán most esett le neki, hogy olyat mondott, amit nem kellett volna.
- Miért nem mondtad, hogy ott volt? – kérdeztem rezzenéstelen arccal.
- Sajnálom, én csak… tudtam, hogy így is nagy a feszültség köztetek… - szabadkozott, ami most nem igazán hatott meg. Nagyon rosszul esett. Ráadásul most legszívesebben felképeltem volna Adamet.
Felálltam, majd szó nélkül ott hagytam Zaccet. Adammel akartam beszélni. Most. Legalább ha telefonon is, de beszélni akartam vele!
- Bella! – hallottam meg az új srác közeledő hangját. – Állj meg! Sajnálom! Nem akartam, tényleg… - hangjából tisztán hallatszott a megbánás. Megálltam, elvégre nem rá voltam mérges. Én szeretem Adamet, erre ilyeneket tesz velem. Ha összeveszünk, mindig valami csajjal lóg. Ráadásul 1x már meg is csalt… jobban mondva egyet vallott be. Lekezel, és általában az van amit ő akar. Végre valaki felnyitotta a szemem. Eddig Lin és Cody is próbálkoztak, de elvégre tudtam, hogy ők amúgy sem bírják a barátomat, így felesleges ezzel foglalkoznom. De most…  eluralkodott rajtam a szomorúság, a csalódottság, a keserűség, a harag. Könnyek gyűltek szemembe, amiket egy darabig igyekeztem vissza tartani, aztán végül megadtam magam nekik.
- Bella sajnálom. Nem akartam… - állt meg velem szemben.  
- Nem a te hibád. Legalább felnyitottad a szemem. – mondtam, könnyeim közepette. – Hogy dőlhettem be neki…? – inkább amolyan költői kérdésnek szántam magamnak.
- Gyere ide. – tárta szét karjait. Több sem kellett nekem, egyből karjaiba zárt én meg még nagyobb zokogásban törtem ki.

7. fejezet

Hiii :))
Új fejezet a láthatáron! :) Remélem tetszeni fog :)
Millió puszi 

 
Megbeszéltük a többiekkel, hogy elmegyünk, beülünk valahova, hogy jobban megismerjük új barátunkat, de csak Adam kedvéért nem mentem… tudtam, ha megteszem, elveszítem. Mármint, amikor ilyen sértődékeny, sok mindenre képes. Inkább valami hülye indokot kitalálva jöttem haza és szinte egész délután csak bámultam a plafont és vártam, hátha megszólal a telefonom. Szerencsére anyuék késő estig dolgoztak, így a semmit tevésemben nem igen tudtak megzavarni. Azonban volt más, ami nem hagyta, hogy pihenjek. A telefonom. Már egy óra alatt 2x hívtak, hogy nem-e veszek porszívót… meg áll az eszem, hogy harmadszorra is ezt kell csinálni.
„- Nem veszek porszívót! Felfogta végre?! – üvöltöttem bele a telefonba, anélkül, hogy a hívó fél beleszólhatott volna.
- Azt éppenséggel nem árulok… - nevetett fel a vonal túlsó végén egy mélyebb, rekedtesebb hang. – De ha szeretnéd…
- Oh, ne haragudj. Egész délután hívogatnak ezek az idióták. – panaszoltam meggyötörten. – Amúgy, honnan van meg a számom, Zac? – kérdeztem.
 - Lindától. – hát persze, ki mástól… - De ugye, nem gond? – viszont ezen a kérdésén meglepődtem. Codyn kívül senki sem kérdez ilyesmiket tőlem… még Adam sem. Ő csak kijelenti a dolgokat.
- Nem, dehogy. – derültem egy kicsit jobb kedvre. – Na és mizujs?
- Nincs kedved sétálni egyet? Ígérem, senkinek sem mondom el.
- Úgy sincs jobb dolgom. –vontam vállat, amit ő nem láthatott. – Rendben, akkor… fél óra múlva a játszótérnél? Tudod hol van?
- Hát hogyne tudnám, öcsémmel mindig oda járunk… - erre egy hm? hangot hallattam, mert eddig esett a hó és rossz idő volt. Csak mára sütött ki a nap, és olvadt el teljesen a hó. – Na jó, lebuktam, most jöttünk haza. – erre felnevettem.
- Ne tagadd, tuti, hogy csak te mentél. – vigyorogtam továbbra is.
- Még egy pont neked. – sóhajtott fel drámaian.
-Tudtam. – bólintottam elégedetten. – Na de akkor most megyek, hogy elkészüljek. Szia.
- Azért annyira nem kell ám készülni. – nevetett fel. – Szia.”
Azért megveregettem a magam vállát is. A többiekkel nem megyek el az ismerkedős délutánra, de egy olyan találkába, ahol csak ketten vagyunk, bele megyek. Mármint nem miattam, mert én ezt nem tartom megcsalásnak, na de ha Adam megtudja… viszont nem érdekel. Ha eddig nem hívott, ezek után sem fog szerintem. Biztos arra vár, hogy én lépjek ismét. Majd meglátjuk…

***

Már csak a kabátomat húznám fel, de kinézek az ablakon és látom, hogy hét ágra süt a nap, így bőven elég lesz egy pulóver is. Szerencsére. De rég nem volt már ilyen jó idő, már szinte el is felejtettem az érzést. Mivel már estefele volt, azért egy sálat is kötöttem a nyakamba. De, hogy január elején ilyen jó idő legyen, meglepő. Azonban érdekel ez bárkit is?!
- Szia. – köszöntem Zacnek, aki épp háttal hintázott nekem.
- Szia. Azt hittem, nálad a fél óra, az olyan, mint a többi lánynál, plusz egy-két óra. – nevetett. – Ráadásul, miután porszívót is vettél... – nézett rám felhúzott szemöldökkel, csalfa mosollyal szája szegleteiben.
- Hahaha. Nagyon vicces. – ironizáltam. – És ha kérhetném, ne hasonlíts más lányokhoz, mert én én vagyok, ők meg… ők.  – kacsintottam rá, majd helyet foglaltam a mellette levő hintába. Egy ideig csak némán élveztük a gyerekeknek tervezett játékot. Aztán egy idő után megtörte a csendet, egy váratlan témával.
- Nézd Bella. Én megkedveltelek, mint barátot. Oké, lehet, hogy ez egy kicsit gyors következtetés, de bírlak. És nem szeretném, ha miattam gond lenne köztetek a barátoddal.
- Miféle gond? Nincsen semmiféle gond… Amúgy szerintem is lehetünk még jóba. – próbáltam ezzel a mondattal témát terelni, amellett tényleg komolyan is gondoltam kijelentésem.
- Ennek örülök. De amit mondtam, azt komolyan is gondoltam.
- Ne aggódj. Majd elrendeződnek a dolgok. Nem a te hibád. – akár csak mint Codynak, neki sem lehetett hazudni. – Mindig is féltékeny típus volt, viszont fordítva ez már nem lehetett így, mert jelenetet rendezett. – sóhajtottam. Annyira furcsa érzés volt beszélni valakinek ezekről az érzéseimről is.  Persze, Lindával is rengeteget beszélgetünk, de nem Adamről. Hisz tudom, hogy nem túlzottan szereti, de engem sem akar megbántani, inkább nem szólok róla.
- Sajnálom, hogy gondot okoztam. – emelte rám tekintetét.
- Az előző 10 pasi, aki egyszer rám nézett, sem kért bocsánatot, neked sem kell. – próbáltam elviccelni.
- Rendben. Akkor inkább csak kívánom, hogy rendeződjenek a dolgaitok. – eresztett meg egy kisebb mosolyt, amit én is viszonoztam.

6. fejezet

Húúú el sem tudom mondani, mennyire jó kedvem van! Ezért most korábban hoztam a részt a tervezettnél, remélem nem bánjátok. :)
Pusziiiii

- Felejtsd el, majd beszélünk. – szólt vissza, mikor már elindult se puszi, se pá nélkül Cidney felé. Fúúúú, hogy én mennyire gyűlölöm azt a ribancot! Nagyon gazdag a családja, és ezt nem is rejti véka alá. Ráadásul mindenhonnan ki akar túrni, vagy éppen keresztbe tesz nekem, ahol csak lehet. Az ok? Egészen egyszerű. Adam. Mi más is lenne?..  Meg akarja őt szerezni, akárcsak egy trófeát. Sajnos, akárhogy is próbálkozik, ez a dolog nem nagyon akar neki összejönni, ugyanis Adam nem kap az alkalmon. Most is csak azért van vele, hogy felhúzzon, tudom. Ismerem.
- Hé, jól vagy? – lebegtette meg a kezét előttem Cody. Megijedtem, mikor kirántott a gondolataimból, így összerezzentem.
- Nem. – tudtam, hogy neki nem lehet hazudni. A legjobb fiú barátom volt. Egyszerűen nem ment. Rá bármikor számíthattam, és ez fordítva is így volt. Kerestük egymást társaságát, és néha előfordult, hogy órákon át lelkiztünk. Nagyon régi jó barátom, képtelen lennék hazudni neki. – Adam megint féltékenykedik. Hiába mondtam neki, hogy semmi ok az aggodalomra, besértődött és most Cindeyvel húzza az agyam. – sóhajtottam.
- Beszéljek vele? – kérdezte, pedig tudtam, hogy nem szívesen tette volna. Jobban szerette volna ő is, akárcsak Lin, ha szakítanánk, ugyanis ez a srác csak fejtörést okozott nekem.
- Nem kell. – válaszoltam. És bár nem voltak a legjobb barátok, ők is jól kijöttek. Ennek ellenére tudtam, hogy inkább lát minket külön-külön, mint együtt. Bár ezt még sosem mondta, de éreztem. – De köszi. 
- Amúgy, rendes srác ez a Zac. – nézett rám, mintha csak témát akart volna terelni.
- Cody… nézd, tudom, hogy Linnel szerettek, és azt is, hogy annak örülnétek a legjobban, ha szétmennénk Adammel. És ne tagadd, mert látom. – hadartam gyorsan el, még mielőtt magyarázkodásba kezdett volna. – De annak ellenére, én szeretem őt és jó lenne, ha leállnál már most az elején a kerítő szerepéről.  – világosítottam fel.
- Sajnálom, igazad van. Ez a te életed, de tudnod kell,  mi csak nem akarjuk, hogy még egyszer csalódj benne. – mondta, amit eddig is tudtam, de jobban esett, hogy végre kimondta.
- Majd megbeszéljük, menj órára. – sóhajtottam mosolyogva. – Már így is elkéstél.
- Rendben, de tényleg folytatjuk! – emelte rám mutató ujját, majd gyorsan megölelt és futott az osztálytermébe. Bús fejjel mentem vissza a terembe, de mikor megláttam, hogy Linda és az újonnan megismert barátom, milyen jól elbeszélgettek, elmosolyodtam.
- Hé Bel, tudtad, hogy Zacnek meg van kb. a fél mozi tartalma. – mesélte nagyra nyitott szemekkel.
- Azért annyira ne túlozz. – nevetett fel az említett. – Elkezdtem neki filmcímeket sorolni, amik megvannak nekem… - magyarázta, mire készségesen bólintottam.
- Igen, Lin imádja a filmeket, szóval féltsd az állapotukat és kezd el őket egy ládába lakatolni. – nevettem fel, majd vállon veregettem barátnőmet, mire ő sértődött fejet vágott.
Ez a nap is viszonylag hamar eltelt, leszámítva persze azt, hogy Adammel utána egész nap nem beszéltem. Nem kerestem fel, mert tudtam, hogy most neki kell. Legalábbis meg voltam róla győződve. Ha valóban fontos vagyok neki, nem hagy csak úgy el menni. Talán gyerekesnek és makacsnak ítélném, de haragudni nem tudnék rá. Túlságosan is szeretem ahhoz.