7. fejezet

Hiii :))
Új fejezet a láthatáron! :) Remélem tetszeni fog :)
Millió puszi 

 
Megbeszéltük a többiekkel, hogy elmegyünk, beülünk valahova, hogy jobban megismerjük új barátunkat, de csak Adam kedvéért nem mentem… tudtam, ha megteszem, elveszítem. Mármint, amikor ilyen sértődékeny, sok mindenre képes. Inkább valami hülye indokot kitalálva jöttem haza és szinte egész délután csak bámultam a plafont és vártam, hátha megszólal a telefonom. Szerencsére anyuék késő estig dolgoztak, így a semmit tevésemben nem igen tudtak megzavarni. Azonban volt más, ami nem hagyta, hogy pihenjek. A telefonom. Már egy óra alatt 2x hívtak, hogy nem-e veszek porszívót… meg áll az eszem, hogy harmadszorra is ezt kell csinálni.
„- Nem veszek porszívót! Felfogta végre?! – üvöltöttem bele a telefonba, anélkül, hogy a hívó fél beleszólhatott volna.
- Azt éppenséggel nem árulok… - nevetett fel a vonal túlsó végén egy mélyebb, rekedtesebb hang. – De ha szeretnéd…
- Oh, ne haragudj. Egész délután hívogatnak ezek az idióták. – panaszoltam meggyötörten. – Amúgy, honnan van meg a számom, Zac? – kérdeztem.
 - Lindától. – hát persze, ki mástól… - De ugye, nem gond? – viszont ezen a kérdésén meglepődtem. Codyn kívül senki sem kérdez ilyesmiket tőlem… még Adam sem. Ő csak kijelenti a dolgokat.
- Nem, dehogy. – derültem egy kicsit jobb kedvre. – Na és mizujs?
- Nincs kedved sétálni egyet? Ígérem, senkinek sem mondom el.
- Úgy sincs jobb dolgom. –vontam vállat, amit ő nem láthatott. – Rendben, akkor… fél óra múlva a játszótérnél? Tudod hol van?
- Hát hogyne tudnám, öcsémmel mindig oda járunk… - erre egy hm? hangot hallattam, mert eddig esett a hó és rossz idő volt. Csak mára sütött ki a nap, és olvadt el teljesen a hó. – Na jó, lebuktam, most jöttünk haza. – erre felnevettem.
- Ne tagadd, tuti, hogy csak te mentél. – vigyorogtam továbbra is.
- Még egy pont neked. – sóhajtott fel drámaian.
-Tudtam. – bólintottam elégedetten. – Na de akkor most megyek, hogy elkészüljek. Szia.
- Azért annyira nem kell ám készülni. – nevetett fel. – Szia.”
Azért megveregettem a magam vállát is. A többiekkel nem megyek el az ismerkedős délutánra, de egy olyan találkába, ahol csak ketten vagyunk, bele megyek. Mármint nem miattam, mert én ezt nem tartom megcsalásnak, na de ha Adam megtudja… viszont nem érdekel. Ha eddig nem hívott, ezek után sem fog szerintem. Biztos arra vár, hogy én lépjek ismét. Majd meglátjuk…

***

Már csak a kabátomat húznám fel, de kinézek az ablakon és látom, hogy hét ágra süt a nap, így bőven elég lesz egy pulóver is. Szerencsére. De rég nem volt már ilyen jó idő, már szinte el is felejtettem az érzést. Mivel már estefele volt, azért egy sálat is kötöttem a nyakamba. De, hogy január elején ilyen jó idő legyen, meglepő. Azonban érdekel ez bárkit is?!
- Szia. – köszöntem Zacnek, aki épp háttal hintázott nekem.
- Szia. Azt hittem, nálad a fél óra, az olyan, mint a többi lánynál, plusz egy-két óra. – nevetett. – Ráadásul, miután porszívót is vettél... – nézett rám felhúzott szemöldökkel, csalfa mosollyal szája szegleteiben.
- Hahaha. Nagyon vicces. – ironizáltam. – És ha kérhetném, ne hasonlíts más lányokhoz, mert én én vagyok, ők meg… ők.  – kacsintottam rá, majd helyet foglaltam a mellette levő hintába. Egy ideig csak némán élveztük a gyerekeknek tervezett játékot. Aztán egy idő után megtörte a csendet, egy váratlan témával.
- Nézd Bella. Én megkedveltelek, mint barátot. Oké, lehet, hogy ez egy kicsit gyors következtetés, de bírlak. És nem szeretném, ha miattam gond lenne köztetek a barátoddal.
- Miféle gond? Nincsen semmiféle gond… Amúgy szerintem is lehetünk még jóba. – próbáltam ezzel a mondattal témát terelni, amellett tényleg komolyan is gondoltam kijelentésem.
- Ennek örülök. De amit mondtam, azt komolyan is gondoltam.
- Ne aggódj. Majd elrendeződnek a dolgok. Nem a te hibád. – akár csak mint Codynak, neki sem lehetett hazudni. – Mindig is féltékeny típus volt, viszont fordítva ez már nem lehetett így, mert jelenetet rendezett. – sóhajtottam. Annyira furcsa érzés volt beszélni valakinek ezekről az érzéseimről is.  Persze, Lindával is rengeteget beszélgetünk, de nem Adamről. Hisz tudom, hogy nem túlzottan szereti, de engem sem akar megbántani, inkább nem szólok róla.
- Sajnálom, hogy gondot okoztam. – emelte rám tekintetét.
- Az előző 10 pasi, aki egyszer rám nézett, sem kért bocsánatot, neked sem kell. – próbáltam elviccelni.
- Rendben. Akkor inkább csak kívánom, hogy rendeződjenek a dolgaitok. – eresztett meg egy kisebb mosolyt, amit én is viszonoztam.