12. fejezet

Jó olvasást! :)
Puszi xx


Mire elkészültem, hallottam, hogy egy autó parkol le a házunk előtt. Zac nagyon pontos volt. Bezártam az bejárati ajtót, miután meggyőződtem róla, hogy minden rendben és nem gyullad fel semmi a távollétemben.
- Sziasztok. Szia Törpi! – mosolyogtam rá Louisra, mikor beültem a kocsiba.
- Bellaaa. – viszonozta mosolyom, akárcsak testvére.
- Na, várod már a kirándulást? – néztem ismételten a kisfiúra, miközben adtam 2 puszit Zacnek üdvözlésképpen és becsatoltam a biztonsági övemet.
- Igeeen. Nagyon. – majd kicsattant az energiától, annyira jó volt nézni, ahogyan ilyen boldogság járja át picike testét.
- Ne is mondd. Már 2 napja azt mondogatja, hogy majd veled meglovagolja az oroszlánt, meg a kenguru erszényébe is beülteted – nevetett Zac, amire nekem ugyan az volt a reakcióm.
- Na, azt majd meglátjuk… kíváncsi leszek arra. – ráncoltam össze a homlokomat. Hát, elég érdekes lenne, ha bemennék az állatkertbe olyan címszóval: Ne haragudjanak, oroszlánt szeretnénk lovagolni. Kicsit sem néznének hülyének… ááá.
- Na és mi újság? – indította be barátom az autót.
- Szabadsááág van – nevettem.
- Olyan furcsa volt az a nagy mosolyod, már értem az okát. – bólogatott. – Amúgy csinos vagy. – nézett végig rajtam.
- Köszönöm. – más helyzetekbe nem vörösödtem volna el, de most igen. Még Adamnél sem szokott arcom pírba borulni. Furcsa érzés fogott el, de Louis szerencsére kirángatott gondolataimból. Egész utat végignevettük. Zaccel már a hasunkat fogtuk a kisgyerek dumájától.  Komolyan, ennyi idős gyerekek miért tudnak lenyomni egy stand up comedy-hez hasonló szöveget?
- Bella. Ugye tényleg meglovagoljuk az oroszlánt? – kérdezte, mikor kiszedtem a gyerek ülésből és rá adtam a kabátját és a sapkáját.
- Megkérdezzük, hogy lehet-e, rendben? – nem akartam letörni a kedvét, olyan aranyos volt. Bólintott, majd bátyja is oda ért hozzánk. Azt mondta, készülődjünk, ő addig megveszi a jegyeket. Mikor elment, és el akartam indulni Louissal a kezembe, ő megállított.
- Te szereted Zaccet? – kérdezte. Kidülledt szemekkel néztem rá.
- Öhm, hát persze, hisz az egyik legjobb barátom – válaszoltam neki zavartan. Mire fel ez a kérdés és honnan szedte ezt a badarságot?
- De úgy is szereted, mint anyu az aput? – kérdezte komoly arccal. Hát erre nem nagyon tudtam mit válaszolni.
- Louis, tudod nekem barátom van – magyaráztam neki. Fogalmam sincs, hova jut ez a beszélgetés.
- Ő szeret téged
- Tessék? – most miről beszél? Hisz Zaccel csak barátok vagyunk. Nyilván mert még pici és nem tudja mit beszél…
- Mindig csak rólad beszél.
- Louis, ez nem jelenti azt, hogy szerelmes belém. Barátok vagyunk .
- De én látom, hogy szeret. Tudom. – teljesen ledöbbentem. Mégis miért mond ilyeneket és egyáltalán, hogy jutott ilyen az eszébe? Mikor válaszolni készültem, egyszer csak Zac megjelent mellettem.
- Na, mi újság? Megvagytok, mehetünk? – kérdezte mosolyogva, de én egyáltalán nem tudtam mit gondoljak… Csak magam elé meredve bólintottam, felkaptam a kis srácot és elindultunk a bejárathoz.
Az egész állatkertet körbe jártuk. Szó szerint. Louis mindent meg akart nézni. Bár a kígyóknál én kimaradtam, mert gyűlölöm azokat a csúszómászókat és inkább elmentem vatta cukrot venni, hogy mire kiérnek, ne kelljen ott is sorba állnunk. Amíg kikértem, Zaccen gondolkoztam. Vajon, amit öccse mondott azt csak ki találta vagy komolyan mondta? Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Akartam, de egyszerűen nem ment. Barátként néztem rá és úgy is gondoltam rá. Hisz, tudtam ő tiltott gyümölcs. Elvégre a legjobb barátom, ráadásul, hogy még ezt fokozzam is, van egy barátom. Mindig is bírtam, és jobban éreztem vele magam, mint Adammel… tudom, nem kellene, hogy így legyen, de ez az igazság. Több figyelmet kaptam és több törődést. Lehet ez miatt érzek most így.
- Szerintem is királyak voltak! –hallottam meg már messziről Louis hangját.
- Na, fiúk, mi újság? – vigyorogtam a kis törpére.
- Huuu… annyira királyak! Te miért nem jöttél? Ezt neked is látnod kell. – áradozott teljes boldogsággal az előbb látottakról.
- Én nem szeretem a kígyókat. De nézd csak, vettem neked valamit – nyújtottam át neki a vattacukrot, amire mosolya megsokszorozódott.
- Köszönöööööm. – nyúlt az édességért.
- Nincs mit, viszont most üljünk le egy kicsit szerintem, biztos elfáradtál te is – mondtam neki.
- Neeem. Nééézd, nyusziiiik. – mutatott a hátam mögé. Zaccel összenéztünk és felnevettünk.
- Rendben, mit szólnál ha mi itt maradnánk, te meg megnéznéd őket? – kérdezte tőle bátyja.
- De egyedül nem akarok. – makacskodott.
- Akkor megeszed a vattacukrot és utána megyünk. – sóhajtott Zac.
- De ne máár! Akkor megyek egyedül. – sóhajtott fel drámaian, majd elindult. Mivel épp hogy pár méterrel volt tőlünk, nyugodt szívvel ültünk le a mellettünk lévő padra.
- Kicsit kiakasztó. – nevetett fel a srác.
- Szerintem nagyon aranyos. – mosolyodtam el, majd rá pillantottam. – Annyira jó, hogy ennyire élvezi. – néztem vissza a beszédpartneremre.
- Igen, és köszönöm, hogy eljöttél velem. Illetve velünk. – a kis nyelvbotlása után a földet kezdte el fixírozni.
- Tudod… Louis… - kezdtem bele mondandómba. Eszembe sem jutott, hogy megkérdezem tőle, de egyszerűen nem bírtam megállni. – ..Louis mondott pár dolgot. Azt mondta szeretsz. Tudom, badarság, csak gondoltam jobb ha tudsz az agyszüleményeiről – hadartam el gyorsan, majd felnevettem kínomban.  Óvatosan felnéztem rá, de az arcán semmi érzelmet nem láttam. Egy ideig öccsét nézte, majd rám pillantott.

Wooow!!

Haliii!!

Húú, hát ez valami nagyszerű!! Komolyan, nagyon örülök! Megvolt a 200. látogató is az oldalon! :)) Köszönöm Nektek!! De tényleg, eszméletlen boldog vagyok!! :)
Tudom, mostanában kicsit elhanyagoltam ezt a blogot, de igyekszem ezen változtatni! Remélem, azért még vannak, akik olvassák az oldalt. (egy kis élet jelet adhatnátok :D )
Szóval még egyszer köszönöm a kattintgatásokat! :))
Pusziiii <3

11. fejezet

Sziasztok! :))
Sok hozzáfűzni valóm nem is lenne, maximum annyi... kommentálni ééér!! :DD
Bár nem lett eseménydús ez a rész, attól független remélem tetszeni fog Nektek!
Puszii <3

Lassan eltelik egy hónap, és az életem valami meseszerűségre kezd hasonlítani. Egyre jobban. Szinte már ironikus.
Mi is történt eddig? Aznap, mikor Adam felhívott, tényleg átjött, ahogy mondta és mindent megbeszéltünk. Kibékültünk és a kapcsolatunk azóta szárnyal, barátaim legnagyobb „örömére”. Sokkal  jobban oda figyel rám, és úgy bánik velem, akárcsak egy hercegnővel. Talán erre vártam egészen eddig, bíztam benne, hogy a felszínes srác alatt, egy ilyen érzékeny, valódi belsővel is rendelkezik. Persze én fülig szerelmes vagyok belé, így nem kellett sokat könyörögnie a megbocsájtásért, de tett is eleget érte azóta, hogy bebizonyítsa, őszintén szeret.
Zac… na igen. Imádom. Persze nem mint pasit, hanem, mint  barátot. Hogy lehettem én ekkora mázlista, hogy egy ilyen barátot fogtam ki? Mindent meg tudok beszélni vele. Tényleg olyan, mintha az élettől kaptam volna egy bátyót.
Linda sikeresen átment a matek vizsgáján (amiben mi teljesen biztosak voltunk), és hatalmas bulit csaptunk. Bár néha még jeleneteket rendez, hogy mennyivel jobb lenne ha Zaccel járnék és idézem: nem azzal az őstulokkal… de általában Codyval leállítjuk, így szerencsére még nem sikerült komolyabban összeveszni ezen, pedig már sokszor közel voltunk hozzá.
- Kicsim, akkor mi elmentünk. – kopogott be anyu a szobám ajtaján.
- Rendben. – ugrottam a nyakukba, hisz most egy hétig nem fogom látni őket. Üzleti útra kell menniük New York -ba… nem mintha annyira rossz lenne ott majd nekik. Viszont megérdemlik, ha már tényleg ennyit dolgoznak és ennyi mindent kapok tőlük. És itt nem, nem csak az anyagiakra gondolok, hanem a sok szeretetre és gondoskodásra, amit adnak.– Vigyázzatok magatokra, jó? – öleltem meg egyesével, jó szorosan őket.
- Te meg még jobban. És mire haza érünk, a házat ugyan ilyen állapotban szeretném látni! – nézett rám anyu szigorúan. – sajnos túl jól ismer, de most kivételesen nem terveztem, hogy bulit csapok. Ezen a héten a pihenésnek fogom szentelni az időmet.
- Ez csak természetes anyu. – mosolyogtam rá biztatóan.  – Ha odaértek, hívjatok. – adtam búcsúzásképp mindkettőjüknek még egy-egy puszit.
- Első dolgunk lesz. – nevetett fel apu. – Szia csillagom.
Egy darabig még néztem a távolodó autót, majd mikor az teljesen eltűnt a szemem elől, összeszedtem magam és bementem a házba. 1 hétig egyedül vigyázok a házra. Szabadsáááág. A gondolattól hatalmas mosoly húzódott arcomra és egy hatalmasat sikítottam örömömben. De aztán jött a felismerés… mit is csináljak? Iskola van délelőtt, így akkor semmi értelme a „szabadságomnak”.  Délutánonként tanulás és Lin, no meg a többiek. Ebből nem is lesz pihenés. Maximum megkérem Adamet, hogy aludjon nálam. Közbe meg áthívom Zacet, meg Louis-t. Na igen, a kisöccse egy tündér. Annyira aranyos kis srác, egyszerűen megzabálom. Mikor éppen náluk vagyunk, vagy találkozunk, szegény kis srácot annyira megölelgetem, hogy alig kap levegőt is. De imádja, szóval nem aggódom.
Ettől függetlenül, ma állatkertbe visszük Zacc-el.  Még a tavaszias idő is  a kezünkre játszik. Szóóóval, van egy órám, hogy elkészüljek.

Egy kis közérdekű!

Sziasztok!
Hatalmas köszönettel tartozom Fruzsi:)-nak az új fejlécért! Pontosabban fejlécekért, ugyanis a másik (http://youcansendmeunder.blogspot.hu) blogomra is csinált egyet! Egyenesen oda vagyok értük! :))
Remélem nem csak az én tetszésemet, hanem a tiéteket is egyaránt elnyerte/elnyerték! :)
További szép napot Mindenkinek! :)))
Pussz

10. fejezet

Sziasztok! Íme, egy újabb rész, remélem tetszeni fog Nektek! :)
Puszii


’- Szia. – köszöntem szinte erőtlenül.
- Szia. Öhm… hogy vagy? – tette fel a nem várt kérdést, amitől teljesen begurultam. Mégis hogy lehetek?!
- Hogy vagyok? Tényleg érdekel? – pattantam ki az ágyból és mint egy őrült, fel-alá mászkáltam a szobában. – Miért nem kérdezed meg Cindeyt hogy hogy van? Ááá, csak nem elmesélte már délután, miközben én a kapcsolatunkért izgultam?! – meggondolatlanul vágtam hozzá a szavakat, de most jól esett. Le kellet vezetnem a feszültséget. – Tudod Adam, néha komolyan elgondolkozom azon, miért is vagyok veled… talán, talán jobb lenne, ha nem lenne mi, hanem csak te és én.
- Tessék? Szakítani akarsz? – kérdezte döbbenten, amit nem értettem. Nem én találkozgatok titokban egy ribanccal. Ha ő megteheti, én is, hogy egy barátommal találkozzak nélküle. Ez így fair. Innentől kezdve mások a játékszabályok.
- Nem tudom, szerintem az lenne a legjobb… - mondtam ki egy kisebb szünet után, majd Zacre néztem, aki épp azt suttogta, hogy ne siessem el, gondoljam végig. Hálás voltam neki, hogy segíteni akart, de egy ember nem elegendő egy kapcsolathoz. Ha a feltételeket nem fogadja el, nem lesz többet miről beszélni.
- Viccelsz velem Bella? Szeretlek, és Cindeyre akkor sem másznék rá, ha felkínálná magát nekem.
- De ezt teszi most is. – fújtattam dühösen.
- Ha le akartam volna, már rég lefeküdtem volna vele, ne nevettess. Szeretlek.
- Tudod, ennek a szónak nagy jelentősége van. – suttogtam könnyeimet vissza tartva. Ezzel a szóval a legtöbb ember csak dobálózik, de számomra igen is fontos, és nagy jelentőséget képvisel.
- Nem hiszed, hogy igaz? – kérdezte, amire nem válaszoltam. Saját magam sem tudtam eldönteni. Cindeyvel tölti a délutánját, csak azért, mert féltékeny Zacre. Ráadásul, ha már a barátnője vagyok, elvárom, hogy szeretgessen, és szépeket mondjon, és néha azt válassza, amit én szeretnék. Meg kell tanulni, hogy nem mindig az van, amit ő szeretne. Legalábbis én így nem bírok létezni egy kapcsolatban. Nem megy. Eddig bírtam. – Rendben, negyed óra múlva ott vagyok és megbeszéljük.’ – majd se puszi, se pá, letette. A döbbentségtől megszólalni sem tudtam.
- Mi történt? Baj van? – kérdezte Zac, kirángatva a gondolataim közül.
- Negyed óra múlva ide jön. – bámultam még mindig magam elé. Nem tudtam, most örüljek, vagy épp sírjak…

9. fejezet

Kedveskéim! Íme itt az új rész! :) Remélem elnyeri tetszéseteket!!
Pusziiii

- Megnyugodtál egy kicsit? – kérdezte Zac, miután visszaértem a szobámba. Kicsit sikerült felfrissülnöm, tényleg jót tett a hideg zuhany, ahogyan azt javasolta.
- Azt hiszem igen. – dőltem le mellé az ágyra és bámultam a plafont. Még szerencse, hogy ekkora francia ágyam van… - És tényleg ne haragudj, hogy…
- Ne kezd megint! – nézett rám komolyan, csillogó szemekkel. Már vagy százszor elmondtam neki, hogy mennyire sajnálom, amiért itt maradt velem, és végig kellet hallgatnia a hisztimet. Attól függetlenül, hogy nem látszott rajta a nagy szenvedés. – Egyáltalán nem vagy teher a számomra Bella… tudod… a nővéremre hasonlítasz. – mondta halkan.
- Nem is tudtam, hogy van nővéred. – fordítottam felé óvatosan a fejem. Hogy lehet az, hogy még sosem mesélt róla?
- 3 éve… meghalt. – nyögte ki egy kisebb szünet után. A meglepetéstől megszólalni sem tudtam. Ez borzasztó! Szóval ezért nem említette.
- Ó, jesszus! Részvétem. – öleltem meg gondolkodás nélkül. Ehhez képest az én problémám el is tűnt. Én felfogni sem tudom, mennyire fájdalmas és szomorú dolog ez. Kiskorodtól fogva együtt élsz valakivel, aki egyszer csak elmegy. És soha többet nem látod viszont. A gondolat is borzalmas, nemhogy átélni! Sajnálom, rettenetesen! Amilyen rendes srác ez a Zac, biztos, hogy nem ezt érdemelte. Ahogyan a családja sem! S bár nem ismerem őket, biztosan állíthatom!
Egy darabig csak egymást öleltük, mintha csak attól féltünk volna, ha most elengedjük egymást, velünk is történni fog valami, vagy a családtagjainkkal, amitől rettegünk. És mint a legtöbb meghitt pillanatot, ezt is a telefonom zavarta meg.
- Ne haragudj… biztos csak Lin az, majd vissza hívom. – néztem rá bocsánatkérően.
- Ne butáskodj, vedd csak fel. – erőltetett egy mosolyt az arcára, és mivel ő közelebb volt az éjjeli szekrényhez kezembe nyomta  a telefonomat.
- Rendben, köszi. – viszont amint megláttam a képernyőn villogó nevet, görcsbe szorult a gyomrom. – Nem akarok beszélni vele. – nyomtam az orra alá a készüléket.
- Pedig valamikor beszélned kell vele, szóval hajrá. – és mikor még akkor is látta, hogy vonakodom, hozzá tette – Itt vagyok, nyugalom. – szavai tényleg hatottak rám. Vettem egy mély levegőt és megnyomtam a hívás fogadása gombot.
’- Szia. – köszöntem szinte erőtlenül.

8. fejezet

Sziasztok!
Sajnálom, nagyon rég hoztam részt, de talán ez abból is következik, hogy nincsenek aktív olvasóim és egyetlen kommentárt sem kaptam. Szeretném ha ez a jövőben nem így lenne, és ígérem, amilyen gyakran csak tudok, hozok részt! :)
Tehát a Réééész!! :)
Jó olvasást Kedveskéim!

  Puszii

- Rendben. Akkor inkább csak kívánom, hogy rendeződjenek a dolgaitok. – eresztett meg egy kisebb mosolyt, amit én is viszonoztam.
- Öhm.. és milyen volt az ismerkedős délután? – kérdeztem témát terelve.
- Jó. Nagyon. Nem gondoltam volna, hogy ennyire jó fejek a haverjaid. – bátortalanul ugyan, de rám mosolygott. Valószínűleg még mindig az Adam témán rágódott.
- Megmondtam. – boldog vagyok, hogy akiket a barátaimnak hívok, tényleg azok is. Ezek nem érdekbarátságok, hanem mi tényleg szeretjük egymást, akár a testvéreket, és mindig ott vagyunk egymásnak. Rengeteg szép emlékünk van együtt, és volt pár nehéz időszakunk is, de végigcsináltuk. Fogtuk egymás kezét, és segítettünk a másiknak. Köszönettel tartozom annak, aki elrendelte, hogy mi egymással kell, hogy leéljük mindennapjainkat.
- Azért ne mondd el nekik, de téged jobban bírlak. – kacsintott rám vigyorogva, amit nem nagyon tudtam hova tenni. – Képzeld, Cody leöntött egy csajt a délután.
- Igen? – nevettem fel, elképzelve a jelenetet. – Hú, akkor tényleg el kellet volna mennem.
- Ne is mondd. A csaj teljesen ki volt akadva. Azt hittem azon nyomban sárkánnyá változik és egyben lenyeli a srácot. – arcát látván még nagyobb röhögésben törtem ki.  Cody sosem a visszafogott stílusáról volt szó, ha belemásztak a lelkébe, szóval ha a csaj beszólt neki, amit feltételezek, biztosan vissza szólt neki. És én pont ezt nem láttam? Ajj..– Na még nincs vége a sztorinak. – hallgattatott el, én pedig kíváncsian vártam a folytatást. – Úgy egy perc ordibálás után Linda felállt és pofon vágta a csajt. – köpni nyelni nem tudtam. Sőt most még azt sem tudtam, sírjak vagy nevessek. – Aztán nagy nehezen befogta a csaj, de miután magához tért Cindey… vagy, hogy is hívják… - a név hallatán elhallgattam. Nevetni támadt kedvem. Lin felpofozta Cindeyt?? Most már tényleg el kellet volna mennem!– újból rá kezdett. De a pasid is valahonnan megjelent és elhallgattatta a csajt, majd elmentek. – tessék?? –  De hallanod kellet volna, ahogy előadja, hogy a ki tudja milyen drága felsőm teljesen tönkre ment. Most mit csináljak? Egyedi darab volt?! – próbálta utánozni a hangját, de most valahogy nem voltam vicces kedvemben. Adam egyszerűen egy fafejű idióta. – Uuu a francba… - talán most esett le neki, hogy olyat mondott, amit nem kellett volna.
- Miért nem mondtad, hogy ott volt? – kérdeztem rezzenéstelen arccal.
- Sajnálom, én csak… tudtam, hogy így is nagy a feszültség köztetek… - szabadkozott, ami most nem igazán hatott meg. Nagyon rosszul esett. Ráadásul most legszívesebben felképeltem volna Adamet.
Felálltam, majd szó nélkül ott hagytam Zaccet. Adammel akartam beszélni. Most. Legalább ha telefonon is, de beszélni akartam vele!
- Bella! – hallottam meg az új srác közeledő hangját. – Állj meg! Sajnálom! Nem akartam, tényleg… - hangjából tisztán hallatszott a megbánás. Megálltam, elvégre nem rá voltam mérges. Én szeretem Adamet, erre ilyeneket tesz velem. Ha összeveszünk, mindig valami csajjal lóg. Ráadásul 1x már meg is csalt… jobban mondva egyet vallott be. Lekezel, és általában az van amit ő akar. Végre valaki felnyitotta a szemem. Eddig Lin és Cody is próbálkoztak, de elvégre tudtam, hogy ők amúgy sem bírják a barátomat, így felesleges ezzel foglalkoznom. De most…  eluralkodott rajtam a szomorúság, a csalódottság, a keserűség, a harag. Könnyek gyűltek szemembe, amiket egy darabig igyekeztem vissza tartani, aztán végül megadtam magam nekik.
- Bella sajnálom. Nem akartam… - állt meg velem szemben.  
- Nem a te hibád. Legalább felnyitottad a szemem. – mondtam, könnyeim közepette. – Hogy dőlhettem be neki…? – inkább amolyan költői kérdésnek szántam magamnak.
- Gyere ide. – tárta szét karjait. Több sem kellett nekem, egyből karjaiba zárt én meg még nagyobb zokogásban törtem ki.