Jó olvasást! :)
Puszi xx
Mire elkészültem, hallottam, hogy egy autó parkol le a házunk előtt. Zac nagyon pontos volt. Bezártam az bejárati ajtót, miután meggyőződtem róla, hogy minden rendben és nem gyullad fel semmi a távollétemben.
- Sziasztok. Szia Törpi! – mosolyogtam rá Louisra, mikor beültem a kocsiba.
- Bellaaa. – viszonozta mosolyom, akárcsak testvére.
- Na, várod már a kirándulást? – néztem ismételten a kisfiúra, miközben adtam 2 puszit Zacnek üdvözlésképpen és becsatoltam a biztonsági övemet.
- Igeeen. Nagyon. – majd kicsattant az energiától, annyira jó volt nézni, ahogyan ilyen boldogság járja át picike testét.
- Ne is mondd. Már 2 napja azt mondogatja, hogy majd veled meglovagolja az oroszlánt, meg a kenguru erszényébe is beülteted – nevetett Zac, amire nekem ugyan az volt a reakcióm.
- Na, azt majd meglátjuk… kíváncsi leszek arra. – ráncoltam össze a homlokomat. Hát, elég érdekes lenne, ha bemennék az állatkertbe olyan címszóval: Ne haragudjanak, oroszlánt szeretnénk lovagolni. Kicsit sem néznének hülyének… ááá.
- Na és mi újság? – indította be barátom az autót.
- Szabadsááág van – nevettem.
- Olyan furcsa volt az a nagy mosolyod, már értem az okát. – bólogatott. – Amúgy csinos vagy. – nézett végig rajtam.
- Köszönöm. – más helyzetekbe nem vörösödtem volna el, de most igen. Még Adamnél sem szokott arcom pírba borulni. Furcsa érzés fogott el, de Louis szerencsére kirángatott gondolataimból. Egész utat végignevettük. Zaccel már a hasunkat fogtuk a kisgyerek dumájától. Komolyan, ennyi idős gyerekek miért tudnak lenyomni egy stand up comedy-hez hasonló szöveget?
- Bella. Ugye tényleg meglovagoljuk az oroszlánt? – kérdezte, mikor kiszedtem a gyerek ülésből és rá adtam a kabátját és a sapkáját.
- Megkérdezzük, hogy lehet-e, rendben? – nem akartam letörni a kedvét, olyan aranyos volt. Bólintott, majd bátyja is oda ért hozzánk. Azt mondta, készülődjünk, ő addig megveszi a jegyeket. Mikor elment, és el akartam indulni Louissal a kezembe, ő megállított.
- Te szereted Zaccet? – kérdezte. Kidülledt szemekkel néztem rá.
- Öhm, hát persze, hisz az egyik legjobb barátom – válaszoltam neki zavartan. Mire fel ez a kérdés és honnan szedte ezt a badarságot?
- De úgy is szereted, mint anyu az aput? – kérdezte komoly arccal. Hát erre nem nagyon tudtam mit válaszolni.
- Louis, tudod nekem barátom van – magyaráztam neki. Fogalmam sincs, hova jut ez a beszélgetés.
- Ő szeret téged
- Tessék? – most miről beszél? Hisz Zaccel csak barátok vagyunk. Nyilván mert még pici és nem tudja mit beszél…
- Mindig csak rólad beszél.
- Louis, ez nem jelenti azt, hogy szerelmes belém. Barátok vagyunk .
- De én látom, hogy szeret. Tudom. – teljesen ledöbbentem. Mégis miért mond ilyeneket és egyáltalán, hogy jutott ilyen az eszébe? Mikor válaszolni készültem, egyszer csak Zac megjelent mellettem.
- Na, mi újság? Megvagytok, mehetünk? – kérdezte mosolyogva, de én egyáltalán nem tudtam mit gondoljak… Csak magam elé meredve bólintottam, felkaptam a kis srácot és elindultunk a bejárathoz.
Az egész állatkertet körbe jártuk. Szó szerint. Louis mindent meg akart nézni. Bár a kígyóknál én kimaradtam, mert gyűlölöm azokat a csúszómászókat és inkább elmentem vatta cukrot venni, hogy mire kiérnek, ne kelljen ott is sorba állnunk. Amíg kikértem, Zaccen gondolkoztam. Vajon, amit öccse mondott azt csak ki találta vagy komolyan mondta? Egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből. Akartam, de egyszerűen nem ment. Barátként néztem rá és úgy is gondoltam rá. Hisz, tudtam ő tiltott gyümölcs. Elvégre a legjobb barátom, ráadásul, hogy még ezt fokozzam is, van egy barátom. Mindig is bírtam, és jobban éreztem vele magam, mint Adammel… tudom, nem kellene, hogy így legyen, de ez az igazság. Több figyelmet kaptam és több törődést. Lehet ez miatt érzek most így.
- Szerintem is királyak voltak! –hallottam meg már messziről Louis hangját.
- Na, fiúk, mi újság? – vigyorogtam a kis törpére.
- Huuu… annyira királyak! Te miért nem jöttél? Ezt neked is látnod kell. – áradozott teljes boldogsággal az előbb látottakról.
- Én nem szeretem a kígyókat. De nézd csak, vettem neked valamit – nyújtottam át neki a vattacukrot, amire mosolya megsokszorozódott.
- Köszönöööööm. – nyúlt az édességért.
- Nincs mit, viszont most üljünk le egy kicsit szerintem, biztos elfáradtál te is – mondtam neki.
- Neeem. Nééézd, nyusziiiik. – mutatott a hátam mögé. Zaccel összenéztünk és felnevettünk.
- Rendben, mit szólnál ha mi itt maradnánk, te meg megnéznéd őket? – kérdezte tőle bátyja.
- De egyedül nem akarok. – makacskodott.
- Akkor megeszed a vattacukrot és utána megyünk. – sóhajtott Zac.
- De ne máár! Akkor megyek egyedül. – sóhajtott fel drámaian, majd elindult. Mivel épp hogy pár méterrel volt tőlünk, nyugodt szívvel ültünk le a mellettünk lévő padra.
- Kicsit kiakasztó. – nevetett fel a srác.
- Szerintem nagyon aranyos. – mosolyodtam el, majd rá pillantottam. – Annyira jó, hogy ennyire élvezi. – néztem vissza a beszédpartneremre.
- Igen, és köszönöm, hogy eljöttél velem. Illetve velünk. – a kis nyelvbotlása után a földet kezdte el fixírozni.
- Tudod… Louis… - kezdtem bele mondandómba. Eszembe sem jutott, hogy megkérdezem tőle, de egyszerűen nem bírtam megállni. – ..Louis mondott pár dolgot. Azt mondta szeretsz. Tudom, badarság, csak gondoltam jobb ha tudsz az agyszüleményeiről – hadartam el gyorsan, majd felnevettem kínomban. Óvatosan felnéztem rá, de az arcán semmi érzelmet nem láttam. Egy ideig öccsét nézte, majd rám pillantott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése